A vállalatra ráfér már egy kis felújítás

Immár tíz éve cégtulajdonosnak nevezhetem magam. A vállalkozásom a kezdeti nehézségek után gyorsan beindult és mára egy jólmenő vállalkozássá nőtte ki magát. Konyhai felszerelések forgalmazásával foglalkozunk. Egy termetes épületben található a cég, így minden szükséges konyhai kellék megtalálható nálunk.

Az elmúlt tíz évben sokat romlott a bolt épülete, ráférne már egy kis felújítás. Elhatároztam, hogy nem csak a szükséges felújítási munkálatokat végeztetem el az épületen, hanem belemegyek komoly módosításokba is, például energiahatékonnyá alakíttatom át.

Még tavaly hallottam az egyik ismerősömtől egy pályázatról, amely által cégek épületenergetikai fejlesztéseit támogatják. Nem akartam zargatni az illetőt, aki mesélt nekem erről, inkább rákerestem az ablakcsere napelem szigetelés pályázat 2018 szavakra. Szerencsére könnyedén rátaláltam a napelempalyazatok.hu honlapra, ahol részletes tájékoztatás olvasható a pályázat részleteiről. A weboldalról tudtam meg, hogy a pályázat a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” megnevezést kapta. Természetesen első olvasásra nem értettem semmit ebből a hosszú névből, de az internetes oldalon minden lényeges infót megkaptam a pályázatról, méghozzá érthető formában.

Kiderült, hogy pályázni nem csak vállalkozásokkal lehet, hanem magánszemélyek és lakásszövetkezetek is próbálkozhatnak. A vállalkozásokkal induló nyertesek másfél és ötven millió forint közötti, vissza nem térintendő támogatást, vagy kedvezményes kamatozású kölcsönt kapnak. Ha a pályázatom nyerne, ebből a pénzből tejes mértékben energiahatékonnyá alakíthatnám az épületemet, így talán még a vásárlók is szívesebben néznének be.

Mielőtt rákerestem az internetes oldalra, csak napelem rendszert szerettem volna felszereltetni a tetőszerkezetre, azonban a hőszivattyúk, a hőszigetelés, a napkollektorok, a fűtésrendszerek korszerűsítése, valamint a nyílászárók cseréje is megoldható lenne a pályázat segítségével. A bolt így teljes egészében megújulhatna.

A pályázathoz hamar megjött a kedvem, így utánaolvastam annak is, hogy a magánszemélyként mire lehet pályázni, ugyanis van házam is, amit szintén környezet-kímélővé varázsolhatnék.  Ez a pályázat a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” nevet kapta. A szerencsés pályázók 0%-os kamatozású 500 ezer és 10 millió forint közötti hitelt kapnak. A keretösszeg 105,2 milliárd forint, tehát ennyi pénzt osztanak szét. A pénz mindenre fordítható, ami energiahatékonyabbá teszi a lakást, valamint csökkenti a károsanyag-kibocsátást.

A pályázatnak a weboldalon ismertetett információk szerint nincs igazi árnyoldala. Mindössze 10% saját forrásra van szükség a Magyar Fejlesztési Bank által kínált hitel elnyeréséhez. A futamidő szintén nagyon kedvező, mivel csak húsz éven belül kell visszafizetni a tartozást.

A weboldalon szerencsére nem csak a pályázat részleteire tértek ki, hanem a szükséges körülményekre is, ugyanis nem minden ház adottságai felelnek meg a napelemek telepítéséhez. A pályázás előtt egy szakembernek ajánlott elvégeznie a helyszíni vizsgálatot, amikor is megnézik, hogy alakalmas-e a tető, vagy bármely rész az ingatlanon, a napelem rendszer telepítéséhez. A tetőnek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a tartószerkezetet és a modulokat, valamint megfelelő tájolásúnak kell lennie, de sokat számít a dőlésszöge is. Továbbá az is problémát jelenthet, ha valami árnyékot vet a tetőre, valamint az elektromos rákötési pontok elhelyezkedése is sokat számít. Persze arra is van megoldás, ha a tető nem megfelelő a napelemek telepítéséhez. Ilyen esetekben a garázstető, vagy a földre szerelhető állványrendszer kerülhet szóba. De természetesen ezeknek is meg kell felelniük az előírásoknak. Amennyiben persze nem a napelemek miatt pályáznék, hanem a többi említett átalakítási lehetőség miatt, abban az esetben ez persze nem számítana. Számomra viszont mind a házam, mind a cégem esetében a napelem rendszer telepítése lenne a fő cél. Tehát érdemes keresnem egy szakértőt, aki először is felméri a terepet. De szerintem minden rendben lesz.

Azt ajánlom, hogy ti is keressetek rá az ablakcsere napelem szigetelés pályázat 2018 kulcsszavakra, mert a pályázat 2019-ben is érvényben van, és ez egy kihagyhatatlan lehetőség.