Megkerestük a legolcsóbb lakásbiztosítást

A konyhai felszerelések világában otthon vagyok, na de azt nem gondoltam volna, hogy egy lakás berendezése mennyi tervezéssel jár.

A párommal nemrég vásároltuk meg életünk első közös lakását! Ez pedig nemcsak anyagilag, hanem szellemileg és fizikailag is megterhelt mindkettőnket. Egy viszonylag szépen felújított lakást sikerült vennünk, úgy gondoltuk, hogy a berendezése már nem lesz olyan nagy falat.

Van egy kicsi konyha egyben az étkezővel és nappalival. Egy pici hálószoba, mellette gardrób, amit imádok! Illetve fürdő, és külön a WC. Úgy egyeztünk meg a párommal, hogy a konyhai és fürdőszobai dolgokat intézzem én, a fürdőszobát pedig ő. Hasonló az ízlésünk, szóval ez így jó megoldás volt. Minden mást együtt terveztünk meg.

legolcsóbb lakásbiztosítás

A szüleink és a testvéreink sokat segítettek a folyamatban. Egy-egy döntésben is sokat adtunk a szavukra. Segítettek bútort cipelni, vagy éppen szerelni, fuvarozni a cuccainkat, meg minden ilyesmi.

Amire nem gondoltunk, az a biztosítás! Az előző lakhelyünk csak albérlet volt, amivel kapcsolatban tehát nem gondolkodtunk a biztosításon. Sajnos rá kellett hogy jöjjünk, egyáltalán nem értünk ezekhez a dolgokhoz. Az autónkra a biztosítást persze mg tudjuk kötni, de ebben a lakásbiztosításos témában nem tudtunk eligazodni. Szerencsére a tesóm javasolt egy oldalt, ahol sikerült megtalálnunk a legolcsóbb lakásbiztosítást, ami csak elérhető most! Ezúttal nekünk tényleg nem arra volt szükségünk, hogy egy nagyon optimális és jó ár-érték arányú szerződést kössünk, hanem arra hajtottunk, hogy a lehető legolcsóbb lakásbiztosítás legyen.

Annyit költöttünk már el bútorokra, berendezésekre, hogy nem igazán láttuk értelmét egy drága ajánlatnak. Egyelőre. A PannonSafe oldalon mindig ki lehet számoltatni, hogy mivel is járna legjobban az ember. A lakásbiztosítást ugyanúgy át lehet kötni évről évre másik biztosítóhoz, akárcsak az autóknál működik mindez. Könnyen előfordulhat ezért, hogy már jövőre másik szerződésünk lesz. Ezt egyébként a PannonSafe oldaláról tudjuk. Nagyon informatív az egész oldal, és sokat segített nekünk abban, hogy átlássuk a helyzetünket. Van egy lakásbiztosítás kalkulátor is, ahova mindenféle adatot beírva megtudhatjuk, hogy várhatóan mennyit kell majd fizetnünk, mindezt még a konkrét ajánlatkérések és szerződés aláírások előtt. Ez rendkívül hasznos.

Olvasgattam a régebbi ügyfelek véleményét is az oldalról, és megnyugtató volt látni, hogy sokan bíznak meg ebben a cégben. Sok ilyen hasznos apróságot tanultam meg amúgy a biztosításunk kiválasztása közben. Van gyakori kérdések rovat is, ahol tényleg az legégetőbb kérdésekre szerepelnek a válaszok és magyarázatok. Nem tudtam, hogyha betörnek, arra is fizethet a biztosító… Feltéve, ha a betörést követő két napon bejelentjük nekik is a szerencsétlen esetet. Ez nagyon megnyugtató. Mivel tervezünk háziállatot is szerezni – szigorúan menhelyről hozni és nem pedig vásárolni! -, ezért az is fontos infó volt nekünk, hogy a biztosítók legújabb innovációi alapján már háziállatra is köthető biztosítás. Fun fact, olyat is lehet kérni, hogy graffitizés miatti kárt térítsen a biztosító! Szerencsére mi jó környéken lakunk, de biztosan van olyan, akinek ez segítség lehet.

Most spórolni szeretnénk és kicsit összeszedni magunkat, mert tényleg sok volt a kiadás. Később viszont nem kizárt, hogy új biztosítást fogunk kötni, ahol már nem az lesz a lényeg, hogy a legolcsóbb lakásbiztosítást kifogjuk, hanem egy effektív, biztonságot adó, komplex szerződést szeretnénk kötni. Ettől a célunktól most még kicsit messze vagyunk, de nem bánom, nem csüggedek. Most itt van az új otthonunk, amiben végre minden olyan, amilyennek szerettük volna! Persze, különösen a konyha.