Mennyit ér egy konyha?

Amikor arra kerül a sor, hogy túladunk családi fészkünkön, érthetően nem szeretnénk rosszul járni, a cél, hogy ki hozzuk belőle a maximumot. Elvégre is valószínűleg évekig éltünk az adott ingatlanban, számtalan élményünk fűződik hozzá, és nem kevés pénzt öltünk abba, hogy mindvégig biztosítsa az otthon kellemes melegét. Általában, ha egy ilyen üzletre kerül sor, akkor megkapjuk érte azt a pénzt, amit elvárhatunk, ugyan is a legtöbbször vagy az eladó vagy a vevő költségén egy értékbecslő, is részt vesz a ”buliban”, így az ár megállapítása valószínűleg a reális értéket adja majd vissza. Ugyan akkor az is előfordul, ráadásul nem is egyszer, hogy nem szeretnénk tovább adni az adott ingatlanon, pusztán bizonyos részeit akarjuk lecserélni. Nálunk is pontosan ez volt a téma pár hete.

A konyhánkról azt kell tudni, hogy az óta fejlesztjük, amióta megvan a ház. Fokozatosan, darabról darabra bővült a helység, még egy szép angol sütő is került bele. Funkcióját tekintve tökéletesen megfelelt az elvárásoknak., sőt szerintem kifejezetten szép is volt. A különböző részek összevásárlásakor ugyanis figyeltünk arra, hogy lehetőleg harmonizáljanak a dolgok színben és formában egyaránt, és nem csak hasra ütésszerűen vásárolgattunk bele tárgyakat. Nemrég azonban eljött az idő, hogy lecseréljük azt, amit eddig össze hoztunk és vegyünk helyette egy komplett konyhabútort. Ez főleg azért vált szükségessé, mert egy egyben legyártott, azonos kompozíció tagjait képző elemek helytakarékosabbak, és külsőre is szebb hatást érnek el, hiába figyeltünk oda annyira a vásárlásoknál. Ugyanakkor a régi felszerelés sem volt értéktelen, és mivel rokonoknak nem volt rá szüksége, kidobni meg nem akartuk, eldöntöttük, hogy eladjuk. Arról viszont fogalmunk sem volt, hogy pontosan mennyit érhet a konyha, ezért egy barátom tanácsára egy értékbecslőhöz fordultunk. Korábban azt gondoltam, hogy az ilyen típusú szakemberek ingatlanok, drága műtárgyak értékének a megállapításánál asszisztál, de kiderült, hogy tévedtem. A különböző berendezések, gépek árának megállapítására ugyan úgy találunk embert, ezen a szakterületen belül. Ráadásul kutatásom során kiderült, hogy nem csak ilyen téren, de akár vállalkozások felszámolásánál, peres ügyek megelőzésénél, pályázatoknál és még rengeteg más esetben is jó okunk lehet hívni egy értékbecslőt, ugyan is rendkívül sokat profitálhatunk rajta.

Jelen esetben például a szakember megóvott minket attól, hogy áron alul adjunk túl értékeinken, és így lényegében pénzügyi veszteséget szenvedjünk, de azt is megelőzte, hogy túl drágán hirdessük. Ez elsőre nem tűnik olyan jónak, de ha végig gondoljuk, hamar rájövünk, hogy a túlárazott dolgokra nehéz vevőt találni. Mivel a feleslegessé vált berendezések tárolását megoldani nem tudtuk volna, így az idő is fontos tényező volt az eladásnál, ráadásul, ha sokáig kell hirdetni valamit, az több hirdetési költséggel is jár, vagyis itt is tudtunk volna spórolni. Így mindent összevetve szerintem bőven megtérült a segítség ára.

Fontos kiemelnem, hogy a specialista munkájának végeredményét igazságügyi szakértő is ellenőrizte, vagyis sem a vevőnek, sem az eladónak nem kell félni attól, hogy az érdekeit csorba éri, függetlenül a ténytől, hogy ki hívja az értékbecslőt.

A legkellemesebb meglepetés azonban még hátra van. Sokaktól hallottam már rosszat ebben a témában a bankok által kijelölt értékbecslőkről. Ez magaviseletben és szakértelemben is igaz volt, így kissé aggódtam eleinte, ám mint kiderült teljesen feleslegesen. A cég ugyanis, akiket megbíztam, teljes pénz visszafizetési garanciát vállalt arra az esetre, ha bármi hiba történne, vagy nem lennék elégetett velük. Így teljesen nyugodtan adhattam egy esélyt nekik, és őszintén mondom, hogy nem bántam meg.

Tehát összességében elmondhatjuk, hogy nem csak ingatlan eladás, vagy vásárlás esetén fordulhatunk értékbecslőhöz, hanem lényegében bármilyen olyan esetben kérhetünk segítséget, amikor valaminek az árát kell megállapítani, és ezt az asszisztenciát kedvező feltételek mellet vehetjük igénybe, így mindenkinek csak ajánlani tudom.