Praktikus konyhai ötletek egy vitorlás kapitányától

Az új konyhánkat még a nyári hőség szerettük volna kialakítani. Hiszen olyan jó néha elbújni a hőség elől a konyhába, ahol hűvösebb a levegő, és beszélgetni, főzés helyett csipegetős vagy mártogatós ételeket készíteni, vagy – ahogy én azt elképzeltem – a hatalmas faszerű étkezőasztalnál tervezgetni, megpihenni. Azt szerettem volna, ha az új konyhával az eszközök terén is újítunk valamit. Imádom az apró érdekességeket ugyanis, a praktikus ötleteket, amiket amúgy is otthonról hoz magával az ember. A konyhánk viszont épp a nyaralás előtt lett csak kész, ezért a felszerelését el kellett halasztani. A figyelmemet ezért addig átfókuszáltam, és készen álltam egy jó kis balatoni kalandra!

Van egy rokonokkal közös nyaralónk Siófokon, ezért oda szoktunk lemenni nyaranta, mindig kicsit hosszabb időre, néhány 2-3 hétre. Ilyenkor felváltva vagyunk lent a férjemmel: egyik héten én vagyok szabin, másikon ő. Ezeket a nyaralásokat mindig feldobjuk valami kis extra programmal, így múltkor vitorlázni mentünk. A legizgalmasabb lehetőséget a következő oldalon találtuk: balatonpro.hu/balatoni-vitorlazas-kapitannyal/. Azért is volt izgalmas, mert ennél a cégnél megtehettük, hogy több órára is kibéreltük az adott vitorlást, így igazi vízi túrát szervezhettünk a gyerekeknek. Egy egész hétvégére is ki lehetett bérelni, vagy csak egy-két órára, de mi inkább délutánra, fél napra szerettük volna. Össze jött a dolog, a célállomásunk pedig Tihany volt.

Persze mivel egyikünk sem tudott vitorlást vezetni, ezért szuper volt a lehetőség, hogy a bérlés kapitánnyal együtt is kérhettük. Nagyon kedves úriember kísért végig minket azon a fél napon. Azért két gyerekkel a fedélzeten adódhattak apró hirtelen helyzetek, de remekül kezelte ezeket is a kapitány. Ilyen volt például az, hogy egy ponton nagyon megéheztek. Ezeken a vitorlásokon szokott lenni egy minimális konyhai rész, így a magunkkal vitt dolgokból gyorsan össze tudtam nekik rakni néhány nagyon finom szendvicset. Közben pedig felfedeztem, hogy a kapitány rejtett titkai közé tartozik, hogy hihetetlen konyhai eszközei vannak! Nyomban ki is faggattam őt erről, aminek a vége az lett, hogy később beszereztem otthonra egy szilikon (mosható) sütőlapot, fokhagyma nyomót – én eddig mindig reszeltem a fokhagymát, és zöldségcsöpögtetőt.

Tehát több ponton is hasznos volt számunkra, hogy a balatonpro.hu/balatoni-vitorlazas-kapitannyal/ oldalt választottuk a vízi kirándulásra. Egyébként volt olyan opció is, hogy italcsomagot készíttessünk fel a hajóra. Esetünkben nyilván alkoholmenteset, de amúgy alkoholos verzió is volt. Szóval szerintem, így a kirándulás élményeivel eltelve, bárkinek szuper választás lehet egy ilyen program a balatonpro.hu/balatoni-vitorlazas-kapitannyal/ csapatával!