Emlékszem még gyermekkoromban milyen rengeteg időt töltöttem a nagyszüleimnél. Akkoriban még nem volt divat, hogy a szülő mindenféle táborba írassa a gyerekét a nyári szünet idejére. Nem is bánom, így utólag sem, mert lehet, hogy az időnk nagy részét nem túl hasznos elfoglaltságokkal töltöttük, de legalább szabadok voltunk, és kiélvezhettük a nyár minden pillanatát.

Nagypapám már nyugdíjas korú volt, de továbbra is tagja maradt a helyi vegyesipari szövetkezetnek, mely hozzásegítette ahhoz, hogy a korábbi kenyérkereseti forrása megmaradjon a nyugdíjas éveire hobbi tevékenységnek és egy kis zsebpénz kiegészítésnek az unokáknak. Visszavonulása előtt díszkovácsként, díszlakatosként dolgozott a helyi szakemberekkel együtt működve, majd a hosszú évek során olyan tökéletesre fejlesztette a tudását, és annyi megkeresésre tett szert, hogy a hűséges vásárlói még nagyon hosszú ideig ellátták kisebb-nagyobb megrendelésekkel. Persze ennek örült is papa, hiszen így tudott költeni bőven a szépszámú unoka seregre.

Volt egy öreg, oldalkocsis motorja, mindig azzal járt dolgozni. Nem történt ez másképp akkor sem, ha egy-két unoka aznapra a gondjaira lett bízva. Szerencsénkre akkor még annyira kicsik voltunk, hogy két, vagy akár három gyereket is szállítani tudott a kis járgánnyal. Persze nem volt szabályos, de akkor még nem ették olyan forrón a kását a rendőrségnél sem, és mivel biztonságos, apró falucskáról lévén szó, ezért nem is szórakoztak a nagypapával emiatt. Ám mint tudva levő, minden jónak egyszer vége szakad, és ez alól a kis motorozgatásunk sem volt kivétel.

Valamilyen oknál fogva lecserélték a helyi rendőrkapitányt, és az alatta dolgozók jelentős részét is, így tulajdonképpen várható volt, hogy előbb, vagy utóbb valaki nemtetszését fogja kifejezni nagyapám közlekedési szokásai miatt.

Még talán két hét volt hátra a nyári szünetből, amit már intenzíven a nagyszülőknél kellett töltenünk. Papa igyekezett kímélni a nagyi idegrendszerét, ezért amikor csak tehette, lefelezte a létszámot, és amíg három unoka otthon maradt segíteni a ház körül, addig a másik három unoka elmehetett a papa műhelyébe. És ekkor jött a feketeleves, ugyanis az egyik gyönyörű nyári reggelen két teljesen ismeretlen rendőr állította meg az unokákkal robogó motoros nagypapát. Természetesen papa megpróbálta nyugalmas viszonyok közt rendezni a kérdést, de úgy tűnt a rendőrök nagyon a szívükre vették a bukósisak nélküli kis unokák sorsát, ezért igen kemény pénzbüntetést szabtak ki szegény papámra. A kisöregnek nem is ez fájt a legjobban, hanem a lekezelő stílus a zsaruk részéről, illetve az, hogy meggyanúsították, hogy veszélyezteti a számára legkedvesebb emberek életét.

Az incidens után nagypapa még keményebben dolgozott, még több munkát vállalt el, hogy kifizethesse a bírságot és beszerezhessen három bukósisakot, hogy még véletlenül se kerüljenek veszélybe az ő kedves kis porontyai.

Sajnos az a két hét már nem volt elegendő ahhoz, hogy a büntetést is kifizethesse és a sisakokat is beszerezhesse, így nyár végéig már csak a nagyi vigyázott ránk napközben. Ám az utolsó ott töltött pénteken a nagypapa buszra szállt az unokákkal, és elvitt minket egy motoros boltba, ahol közös erővel, együtt választhattuk ki a számunkra legtetszetősebb bukósisakokat. Nagyon örültünk az ajándéknak és persze amint túl voltunk a válogatáson és a fizetésen, már kezdődött is a vitatkozás és az észérvek felsorakoztatása, hogy ki próbálhatja ki az új szerzeményt először.

Így hát megoldódott nagypapa délutáni programja is: sorba vihette köröket róni a gyerekeket a kicsi faluban.